Szilárd Leó ezt a levelet 1947. decemberében írta. Az amerikai hatóságok nem járultak hozzá elküldéséhez.
Végül is a Bulletin of Atomic Scientists közölte.


"Ezt a "Levelet" azért írtam, mert rendkívüli módon aggódom az orosz-amerikai viszony megromlása miatt, és hiszem, hogy ezt az érzést osztja a legtöbb atomtudós, azok akik aktív szerepet vállalnak a közéletben. Az orosz-amerikai viszony egyre fokozódó megromlásában nagyon sok a zavaró tényező, van azonban egy, amelyik döntő az amerikai és az európai népek, a világ szempontjából.

Egyre többet hallani magánbeszélgetésekben önállóan gondolkodó emberektől, akiknek véleményét nem az újságok vezércikkei alakítják, hogy Oroszországgal a háború elkerülhetetlen. Veszélyesnek tartom ezt, mivel ha a háború gondolata gyökeret ver az amerikai emberek tudatában, akkor az tényleg elkerülhetetlenné válik.

Egyesek azt mondják, hogy nem áll fenn egy közeli háború veszélye, az oroszok most túl gyengék ahhoz, hogy kezdeményezzék, és nincs példa rá, hogy az Egyesült Államok preventív háborút indított volna. Igaz, hogy nincs erre precedens, de sohasem volt még az amerikai nép olyan helyzetben, hogy félnie kelljen attól, ha passzív marad, akkor hosszú ideig bizonytalan békében fog élni, és hogy egy esetleges háború a saját otthonát fogja fenyegetni.

Nem azt akarom mondani, hogy az Egyesült Államok a következő hat hónapban esetleg preventív háborút indít Oroszország ellen - csupán azt mondom, hogy ha még hat hónapig fennáll a jelenlegi helyzet, akkor olyan veszélyes változás indul meg az amerikai emberek tudatában, amit nem lehet megállítani. Ezután már csak idő - esetleg néhány év - kérdése, hogy a béke egy jugoszláv tábornok kényétől függjön a Balkánon, vagy egy amerikai admirálisétól a Földközi tengeren - akik szándékosan vagy tévedés folytán incidenst robbantanak ki, amely azután háborúba torkollik. Ha a jelen helyzet még hat hónapig eltart, akkor az események alakítása kikerül a két kormány ellenőrzése alól.

Ezt az állapotot főleg az idézte elő, hogy habár a háború már két éve befejeződött, a megegyezésnek semmi komolyabb jele nem mutatkozik - Oroszország és az Egyesült Államok viszonya zsákutcába jutott.

Bennünket, akik a háború folyamán az atomenergiával foglalkoztunk, és volt időnk elgondolkodni a bomba következményeiről, ez nem ért váratlanul. Kezdettől fogva világos volt, hogy a bomba létezése és felhasználásának módja nem könnyebbé, hanem nehezebbé teszi a megegyezést. Tudtuk, hogy a világot csak akkor menthetjük meg egy következő háborútól, ha az Egyesült Államok és Oroszország a helyzet magaslatára emelkedik, de valamelyiknek meg kell tennie az első lépést.

Az ilyen helyzet nem áll példa nélkül a történelemben, és bekövetkezhet egyének életében is; egy hasonló esetről szóló történet nagyon mély benyomást tett rám. Az első világháború vége után tizenkét évvel, 1930-ban találkoztam egy hajdani iskolatársammal, és arról beszélgettünk, hogy mi történt velünk, amióta utoljára találkoztunk. Ő az osztrák hadsereg hadnagya volt, és a háború utolsó napjaiban járőrt vezetett a Kárpátokban. Egy reggel elterjedt annak a híre, hogy megkötötték a fegyverszünetet, de a hírt - mivel el voltak vágva minden összeköttetéstől - senki sem erősítette meg. Elindultak a szokásos felderítő útjukra, és amikor egy erdőből kiléptek, szemtől szemben találták magukat egy orosz tiszt által vezetett járőrrel. A két tiszt előrántotta fegyverét és a két csapat - mintegy megdermedve - hosszú másodpercekig nézett szembe egymással. Az orosz tiszt hirtelen elmosolyodott és kezét tisztelegve a sapkájához emelte. Barátom viszonozta a tisztelgést, majd mind a két járőr visszafordította a lovakat. "Még ma is sajnálom - tette hozzá a barátom -, hogy nem én tisztelegtem először. "

Azzal, hogy megírom ezt a "Levelet", úgy gondolom, kicsit helyrehozom barátom mulasztását, mert a mai zavaros időkben van némi kockázat abban, ha egy amerikai tudós ilyen "Levelet" ír.

Oroszország és Amerika most szemben áll egymással. Mind a kettő attól fél, hogy mi lesz a másik következő politikai lépése. Az amerikai nép békét akar és az orosz nép is békét akar.

Úgy látom, hogy Oroszország és az Egyesült Államok nemcsak a következő öt vagy tíz évre, hanem örökre akarja a békét. Azt gondolom, hogy a békét most még meg lehet menteni és Ön az, aki meg tudja menteni; hatalmában áll kimozdítani az ügyeket a holtpontról és változást idézni elő az Egyesült Államok külpolitikájában. Ön azonban csak akkor tudja ezt megtenni, ha félredobja a régimódi diplomácia formaságait, de a diplomácia új típusú mesterkedéseit is.

Oroszország és az Egyesült Államok holtpontra jutott a közelmúlt tárgyalásainak majdnem minden kérdésében. Oroszországnak jó oka van rá, ha nem enged egyes kérdésekben, de az Egyesült Államoknak is jó oka van arra, hogy ne engedjen. Nem azt javasolom, hogy Ön engedjen egyik vagy másik pontban, vagy hogy Önnek kell "csillapítania" az Egyesült Államokat.

A javasolt megközelítés

Ebben a "Levélben" olyan összefüggő lépések sorozatát javasolom, amelyeket Önnek van módjában megtenni. Ezek nem szokásos lépések, ezért sokak számára fantasztikusnak, egyeseknek nevetségeseknek fognak tűnni.

Amit ebben a "Levélben" javasolok bizonyos mértékig megdöbbenti Önt, de meg fogja döbbenteni néhány honfitársamat is, akik olvassák soraimat. Nincs idő arra, hogy ezzel törődjünk, és féljünk attól, hogy nevetségessé válunk, vagy alaptalan vádaskodásnak tesszük ki magunkat.

Az első javaslatom az, hogy Ön szóljon közvetlenül, személyesen az amerikai néphez. Beszélhetne havonta egyszer, és amit mondani fog, új lesz számukra, ezért az Egyesült Államok rádióadói közvetíteni fogják és megjelenik a lapokban. Természetesen Ön oroszul beszél és tolmácsa a beszédét majd mondatról mondatra angolra fordítja. A beszédét rögzíthetik és egyidejűleg sugározhatják Oroszországban és Amerikában.

Az amerikai nép figyel elnökére, mert amit az Elnök kimond, hatással van az életükre; ugyanezen okból Önt is meg fogják hallgatni. Van azonban egy lényeges különbség: Ön, mint egy külföldi állam feje szól hozzájuk; az Ön beszéde csak akkor lesz hatásos, ha az emberek száz százalékig őszintének érzik. A beszédmodor őszintesége, valamint az őszinteség egyéb jelei döntik el, hogy az, amit mond utat talál-e az amerikai nép szívéhez.

Abban az esetben, ha az amerikai néphez intézett beszédei Oroszországban is teljes nyilvánosságot kapnak, igen nagy utat lehet megtenni abban az irányban, hogy meggyőzze az amerikai népet arról, hogy amit mondott, őszintén gondolja.

Az amerikai nép elvárja a "fair play"-t, ezért Ön nagyon sokat tehet a meggyőzése érdekében akkor, ha felkéri az Egyesült Államok elnökét, hogy annyiszor szóljon az orosz néphez, ahányszor Ön beszél az amerikaiakhoz, és az elnök beszédeinek ugyanolyan nyilvánosságot biztosít Oroszországban, mint amilyenben az Ön beszédei részesülnek majd Amerikában.

Az amerikai közvélemény teljes tájékoztatási gépezete az Ön rendelkezésére fog állni, és ez így lesz még akkor is, ha egyesek megpróbálják ezt propagandacélokra felhasználni.

Az biztos, hogy az amerikai nép meghallgatja Önt, de a hatás attól függ, hogy mi lesz beszédeinek a témája, és milyen lesz a hangnemük.

Valóban, miről szóljanak az Ön beszédei?

Elsőként azt javasolom, hogy vázolja fel az amerikai nép számára a háború utáni világ berendezkedésének általános tervét, olyan tervet, amely lehetővé teszi, hogy Oroszország és az Egyesült Államok békében éljen egymással.

Először csak nagy vonalakban kellene vázolni, majd a vázlatot fokozatosan egyre több részlettel kiegészíteni. A kiegészítő részleteket rendszeresen kiadott hivatalos közleményekben lehetne megjelentetni.

Amikor Ön egy újabb részletet közöl, akkor nemcsak a háború utáni világ egy lehetséges képét vázolja az amerikai népnek; hanem javaslatot is tehet a háború utáni teljes rendezésre.

Ön most joggal kérdezheti - mert ez lényeges probléma -, hogy az ilyen egyoldalú ajánlat, bármilyen nagyvonalú is, nem hozza-e Önöket hátrányos helyzetbe a későbbi tárgyalások folyamán. Ön azonban hozzáteheti, hogy globális megközelítésről van szó, amelynek bármelyik pontját módosítani lehet az Egyesült Államok kormányának kérésére, de azt is kikötheti, hogy ha valamelyik pontot az Egyesült Államok javára módosítják, akkor viszonzásul az Egyesült Államok egy másik pontban tegyen engedményt Oroszország javára. Ha ebben világosan megegyeznek, akkor nincs ami visszatartsa Önt a további egyezkedésektől.

Ezzel a módszerrel meggyőzheti az amerikaiakat arról, hogy mind a magánvállalkozáson alapuló, mind az orosz gazdasági rendszer - de ezek vegyes formái is - virágozhatnak egymás mellett, mert Oroszország és az Egyesült Államok egyazon világ részei - az "egy világ" ugyanakkor nem jelent uniformizált világot. Amíg az amerikai és az orosz népet erről a mindennél fontosabb kérdésről nem győzzük meg, addig nem a békével, hanem a háborúval kell szembenéznünk.

Azt beszélik, hogy egyes hivatalosnak számító orosz írók ennek az ellenkezőjét hirdetik Oroszországban. Ha viszont ezeket az ellenvéleményeket Amerikában és Oroszországban elfogadják, ha elhiszik, hogy hosszú távon törvényszerű és elkerülhetetlen országaink között a háború, akkor azok, akik most az Egyesült Államokban a béke megőrzésén fáradoznak, azt érzik, hogy ők csak előodázzák a háborút, amely annál szörnyűbb lesz, minél később fog kitörni.

A várható válasz

Ön természetesen szeretné tudni, hogy mit válaszol az amerikai nép, ha Ön úgy dönt, hogy átveszi a kezdeményezést, és új módon közelíti meg az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyt. Valóban lehetséges lesz kitörni a zsákutcából, változást idézve elő az Egyesült Államok külpolitikájában?

Az Egyesült Államokban nők és férfiak tömegei nézik őszinte aggodalommal az orosz-amerikai viszony gyors romlását. Sokan éreznek kétséget az iránt, vajon okosan intézik jelenleg az Egyesült Államok külpolitikáját, de ugyanolyan bizalmatlansággal tekintik a másik oldalon az orosz külpolitikát. Azért nem állnak ki amellett, hogy saját kormányuk változtassa meg magatartását, mivel az adott körülmények között nem látnak más világos, gyakorlati alternatívát. Arra gondolnak, hogy minden változásra irányuló kísérlet kudarcra van ítélve mindaddig, amíg az Önök képviselői beszédeikben olyan érvelési módot alkalmaznak, amely elfogadhatatlan az amerikai közvélemény számára.

Akkor, ha Önnek sikerül megfogalmazni egy megoldást a háború utáni világ berendezkedésére, és elképzelését ismerteti az amerikai néppel - fokozatosan nyilvánosságra hozva egyik részletet a másik után - világos kép alakul ki az amerikaiak fejében egy elfogadható háború utáni világról. Az alkalmas javaslatok részleteinek közlésével elmozdíthatja a zsákutca kijáratát elzáró torlaszt, ez viszont azonnali, közvetlen hatással lesz az Egyesült Államok külpolitikájára.

Az amerikaiak többségének az a véleménye, hogy az amerikai külpolitika irányítói kénytelenek a jelenlegi úton haladni, mert nem kínálkozik más, gyakorlatilag járható út. Ezek a politikusok jóindulatú emberek, és képesek arra, hogy irányt változtassanak abban a pillanatban, amikor a zsákutcából kivezető út mutatkozik.

[FBI titkosrendőri jelentés Szilárdról (Chicago,1914).]

Ön esetleg egyetért, de az is lehet, hogy nem ért egyet ezzel, az biztos azonban, hogy Önnek hatalmában áll választási lehetőséget ajánlani az amerikai népnek kétféle külpolitika között. Ha választhatnak, akkor élni fognak a lehetőséggel - és ebben fanatikusan hiszek -, hogy a békéhez vezető utat fogják választani. A választás jogát gyakorolni fogják minden olyan, a közvélemény rendelkezésére álló eszközön keresztül, amely hatással van az amerikai kormánypolitikára. És ha szabad kölcsön vennem Mr. Stimson egy mondatát: "akkor vagy változtatnak az álláspontjukon vagy elvesztik a hivatalukat".

Egy leküzdhetetlennek látszó kommunikációs nehézséggel próbálok megbirkózni. Nálunk Amerikában nagyon leegyszerűsített képünk van arról, hogyan történnek Oroszországban a politikai döntések. Valószínűleg Oroszországban is hasonló az Amerikáról alkotott kép. Ezért nehéz egy orosznak megérteni ennek a "Levélnek" az alapgondolatát, azt, hogy a politikai döntések terén nem a sajtó által kreált kép a lényeges tényező, hanem azoknak az embereknek a magatartása és véleménye, akik együttesen alkotják az amerikai közvéleményt, és hogy bizonyos körülmények között ezek a magatartások és vélemények válnak döntővé. Ha azonban annak az esélye csak egy az ezerhez, hogy ennek a "Levélnek" a tartalmán komolyan elgondolkodnak Oroszországban, akkor is inkább megírom ezt a levelet, mintsem hogy magamra vállaljam annak a terhét, hogy látom a közeledő katasztrófát és még a kezemet sem emelem fel a figyelmeztetésre.

Ha arra a következtetésre jutunk, hogy a "Levélben" foglaltak - megfelelően végrehajtva - eredményt hoznak, akkor nem kell félnünk a végrehajtás nehézségeitől. Az Oroszország és Amerika, valamint a világ többi része számára elfogadható háború utáni rendezés megfogalmazásának nehézségeit jelentősen fokozza, hogy nem valósult meg gondolatok cseréje olyan amerikaiak és oroszok között,akiket nem nyomaszt kormányzati felelősség. Az talán elfogadható, hogy az atomtudósok különösen érzékenyek erre, és szeretnének tárgyalni egymással arról, mit tudnak tenni a gondolatok cseréjének megvalósítására. Nyilvánvalóak a nehézségek, amelyek ennek vagy más elfogadható megoldásnak az útjában állnak. Őket azonban különösen nagy felelősség terheli, ezért érthető, hogy az atomtudósok részt akarnak vállalni minden jelentős erőfeszítésben, amely a tartós béke megvalósítására irányul.

Tudom, hogy ebben a "Levélben" foglaltakkal érzelmileg azonosul az atomtudósok azon többsége, amelyik aktív a közügyek terén, azonban az itt megfogalmazott gondolatok és a döntés, hogy megírjam, egyedül tőlem származik, és nem beszélek más személy vagy személyek nevében.

Utóirat

A politikai irányvonalra - talán túlságosan részletezve - több javaslatot tettem, amelyek az Ön számára esetleg elfogadhatók, de most egy lépéssel tovább kellene menni, kockázatva még azt is, hogy ezek nem tartoznak a "Levél" szorosan vett tárgyához. A közügyekben részt vállaló atomtudósok túlnyomó része nem táplál oroszellenes érzelmeket - de nincsenek közöttük kommunisták a szó tágabb vagy szorosabb értelmében. Össze tudnék állítani közülük - ha erre felkérnek - egy bizottságot amely mintegy "gazdaként" a legkülönbözobb társadalmi rétegekből maga köré gyűjthetne olyan amerikai polgárokat, akik szívükön viselik Amerika és a világ többi részének - beleértve Oroszországot is - jólétét. Ezekhez hasonló csoportok csatlakoznának egyrészt Nagy-Britanniából és Franciaországból, másrészt pedig Oroszországból, Lengyelországból és Csehszlovákiából. Az Ön kezdeményezésére az orosz tudósok biztosan együttmuködnének ezekkel, de más ország tudósainak csatlakozására is számíthatnánk.

A világot foglalkoztató kérdéseket magánemberek nemzetközi társaságában megvitatva kezdeti botladozások után kibontakozna a megoldások merész és konstruktív képe. A világ minden táján bizakodással várnák a megoldást.

A kormányszintű tárgyalásokat nagyban gátolja az a félelem, hogy ha valamelyik fél enged, akkor nehéz lesz visszakozni, magánemberek vitájában azonban az ellentétes nézeteket is széles alapon lehet megtárgyalni, és így kialakul a problémák redukálása a valódi jelentőségükre. Ha elegendő számban olyanok vesznek részt a megbeszéléseken, akik érzik, hogy a - hivatalos véleménnyel esetleg nem egyező - magánvéleményüket elmondhatják, akkor megindul a gondolatok szabad áramlása. Ez a kormányok számára ötleteket ad, és alapot nyújt a tárgyalásokhoz.

A tárgyalásokból természetesen nem szabad kihagyni egyetlen, az atomenergiára vonatkozó témát sem.

Szilárd Leó"

1947. december