|

"Az oktatás célja nem az, hogy befejezett
tudást adjon, hanem az, hogy szilárd alapot teremtsen a továbbhaladásra."
Öveges József
|
| |
| 1895- |
ben született a Zala megyei
Páka községben. |
| 1911- |
ben középiskolai tanulmányait
folytatva a győri bencés gimnázium után 16 évesen belépett a kecskeméti
piarista rendbe. |
| 1912- |
felvételt nyert a Piarista
Tanító rendbe. |
| 1915- |
ben jeles eredménnyel érettségizett
Kecskeméten, majd a Budapesti Tudományegyetemen kezdte meg egyetemi
tanulmányait, mint számtan-fizika szakos piarista tanárjelölt. |
| 1919- |
ben fejezte be egyetemi tanulmányait,
a Pázmány Péter Tudományegyetemen kitűnő eredménnyel tanári diplomát
szerzett.
Ezt követően Szegeden tanított a piarista rendi gimnáziumban. |
| 1920- |
július 10-én a piarista rend
tagjaként pappá szentelték. |
| 1922- |
től Tatán oktatott a piarista
rendi gimnáziumban. |
| 1924- |
1930 között Vácott folytatta
tanítói tevékenységet a rendi gimnáziumban. |
| 1929- |
ben írta első könyvét, melyet
egy külföldi író művének hatására készített el Időjóslás - időmeghatározás
címmel. A kiadók nem bíztak a sikerben, ezért Övegesnek kétezer előfizetőt
kellett összegyűjtenie. Hirdetőplakátot készített a következő felirattal:
"Adja el az esernyőjét, és vegye meg Öveges József: Időjóslás
- időmeghatározás című könyvét!" |
| 1930- |
1940 között ismét Tatán tanított
a piarista rendieknél. |
| 1936- |
1937. évi Évkönyvében található
a mester egyik fontos és kiemelkedő műve a Fejezetek egy tanári noteszból
címmel.
Ebben a diákokhoz szól, nekik mondja el gondolatait, megfigyeléseit. |
| 1939- |
ben két műve jelent meg Kis
Fizika címmel. |
| 1940- |
től Budapesten tanított a
piarista rend gimnáziumaiban. |
| 1946- |
1947 között a Közgazdasági
Egyetem Tanárképző Intézetében a fizika megbízott előadója. |
| 1948- |
ig a Közgazdasági Egyetem
Tanárképző Intézet kinevezett tanára. |
| 1948- |
1955 között a Budapesti Pedagógiai
Főiskola tanszékvezető tanára. |
| 1948- |
ban Kossuth-díjat kap munkássága
elismeréséül. |
| 1953- |
tól több mint negyedszázadon
át az "Élet és Tudomány" című hetilap szerkesztő bizottsági
tagja volt. |
| 1955- |
ben a Budapesti Pedagógiai
Főiskola megszűnésekor saját kérésére nyugalomba vonult. |
| 1958- |
ban a Miskolci Nehézipar Műszaki
Egyetem meghívta tanszékvezető egyetemi tanárnak. Ezt - saját szavaival
- a következők miatt utasította vissza:
"A megtisztelő felhívást - őszinte fájdalmamra - nem fogadhattam
el, mert ez akadályozott volna abban, hogy könyveimen, a rádióban,
a televízióban akkoriban kibontakozó adásaimon keresztül olyan mértékben
lehessek a "nép tanítója", mint szerettem volna." |
| 1958- |
tól a Magyar Televízió 100
kérdés című műsorának főszerkesztője volt.
135 alkalommal szerepelt nagysikerű sorozataival.
Szórakoztatva mutatta be játékos, a jelenségek lényegének megértését
segítő kísérleteit, s a magyarázat közben maga is fellelkesült.
Hitt az élő szó hatásában, a tanári magyarázat erejében. Mindig a
közönség helyébe képzelete magát, csak azt mondta el, amit maga is
szívesen hallott volna.
Színészi fogásokkal fűszerezte mondanivalóját.
Csak olyan kísérletet mutatott, amelyeket a nézők bármelyike utánozhatott
otthon.
A rádióban 256 előadást tartott.
Népszerűvé vált, a "fizika varázslójának" nevezték.
Könyveivel, cikkeivel, rádió- és televíziós sorozataival a médiában
történő természettudományos ismeretterjesztés megalapozója volt. |
| 1962- |
ben Bugát emlékérmet kapott. |
| 1964- |
ben Tata városa díszpolgárává
választotta. |
| 1976- |
ban az Eötvös Lóránd Fizikai
Társulat által alapított kitüntetést, a Prometheusz érmét első ízben
Öveges Józsefnek ítélték oda a fizikai ismeretterjesztésért. |
| 1979- |
szeptember 4-én, Budapesten
hunyt el. |