Világhíres Feltalálóink

Kossuth Lajos
( 1802-1894) államférfi

A nemzeti függetlenségért, a feudális kiváltságok felszámolásáért s a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott 19. sz.-i küzdelem legnagyobb alakja. Birtoktalan köznemes családból származott. Tanulmányait Sátoraljaújhelyen, Eperjesen és a sárospataki fõiskolán végezte, és 1823-ban ügyvédi vizsgát tett Pesten. 1824-32 között ügyvédi gyakorlatot folytatott szülõföldjén, Zemplén vármegyében.

1832 végén került a pozsonyi országgyûlésre, mint távollevõ fõrendek képviselõje. Itt szerkeszti az Országgyûlési Tudósításokat (1832-36), amelyben a reformellenzéknek a társadalmi haladásért és a nemzeti érdekek védelmében vívott harcát népszerûsítette. Az országgyûlés berekesztése után hasonló szellemben szerkeszti a Törvényhatósági Tudósításokat (1836-37). Lapját hamarosan betiltották, õt magát 1837-ben letartóztatták és 4 évi fogságra ítélték. 1840. májusában szabadult, és 1841. januárjában megindította a Pesti Hírlapot. Ennek szerkesztõjeként vezércikkeiben fellépett a feudális kiváltságok ellen, a polgári szabadságjogok és az ország alkotmányos függetlenségének követelésével.
Nem vette azonban figyelembe a nemzetiségek követeléseit; e kérdésben összeütközésbe is került a nálánál türelmesebb nemzetiségi politikát hirdetõ Széchenyivel. Legfõbb eszköznek céljai elérésére a nemesek és a nép "érdekegyesítését", politikai összefogását tekintette, a nemesség vezetése alatt.

Lapjának rendkívüli hatása a konzervatívok, sõt a reformellenzéktõl már korábban elszakadt Széchenyi támadását is kiváltotta (Kelet Népe, 1841), amelyre Kossuth "Felelet"-ében (1841), majd hírlapi vitacikkekben adta meg a választ. 1844 derekán a kormányzat eltávolította a Pesti Hírlaptól. Ekkor a kezdeményezésére alakult Védegylet folyóiratába, a Hetilapba írta cikkeit. A gazdasági önállóság elomozdítására megszervezte az elsõ hazai Iparmûkiállítást (1842), kezdeményezõje lett a Magyar Kereskedelmi Társaság, majd a Gyáralapító Társaság megalakításának és a vámkedvezménnyel Magyarországra zúdított osztrák iparcikkek ellen bojkottot hirdetõ Védegyletnek (1844). Az Ellenzéki Párt hivatalos programjául fogadta el az általa szerkesztett Ellenzéki Nyilatkozatot (1847). Az 1847 õszén megnyíló országgyûlésre Pest vármegye követévé választotta, ahol az ellenzék vezéreként lépett fel.

Az 1848. februári francia forradalom hírére március 3-án az ellenzék programjának sürgõs törvénybe iktatását követelte. Döntõ szerepe volt abban, hogy az országgyûlés megszavazta a forradalmi átalakulás eredményeit rögzítõ törvényeket és a forradalom erõire támaszkodva kikényszerítette Bécs hozzájárulását.
A Batthyány- kormányban pénzügyminiszter lett. 1848 tavaszán és nyarán a forradalom továbbfejlesztésének elkerülésére törekvõ kormány álláspontját képviselte ugyan, de mind szorosabb kapcsolatba lépett a forradalmi tömegek követeléseinek leginkább hangot adó radikálisokkal. Július 11-i beszédével elérte a haza védelmére szükségesnek tartott 200 ezer újonc és 42 millió Ft megajánlását.
Szeptember 6-án elrendelte az elsõ magyar bankjegyek kibocsátását a nemzet védelmi szükségleteinek fedezésére. Szeptember 15-én javaslatára választotta meg az országgyûlés a védelem megszervezésére az Országos Honvédelmi Bizottmányt. Szeptember végén nagy sikerû toborzó körúton szólította fel az Alföld népét a haza és a jobbágy felszabadító forradalom védelmére. A Batthyány-kormány lemondásával a végrehajtó hatalom gyakorlása a Honvédelmi Bizottmányra szállt, amely Õt választotta elnökévé. A szabadságharc további menetében óriási feladatokat oldott meg mind a hadsereg megszervezése, mind a nemzeti ellenállás és forradalmi helytállás gazdasági, társadalmi és politikai feltételeinek megteremtésében. Marx megállapítása szerint Danton és Carnot volt egy személyben. Döntõ része volt abban, hogy az arisztokraták árulása és az 1848 végén, ill. 1849 elején a liberális nemesség soraiban is elharapódzó megalkuvás, amelyet a Békepárt képviselt, nem tudott úrrá lenni a forradalmi erõkön.

Kezdeményezésére mondta ki Debrecenben az országgyûlés 1849. április 14-én a Függetlenségi Nyilatkozatban a Habsburg-ház trónfosztását. Kossuthot ugyanakkor ideiglenes államfõvé, kormányzó-elnökké választották. A szabadságharc végsõ szakaszában felismerte, hogy új intézkedések lennének szükségesek a magyarországi nem magyar népek nemzeti jogainak biztosítására. Végül is nem tudott úrrá lenni az ingadozáson, amely a cári beavatkozás és a hadihelyzet romlása után a vezetõ réteget mindjobban hatalmába kerítette, és nem lépett fel kellõ eréllyel Görgey magatartása ellen.
1849. augusztus 11-én kénytelen volt átadni a hatalmat Görgeynek, aki röviddel ezután letette a fegyvert. Kossuth több ezer társával török földre menekült. Néhány hónapot a mai Bulgária területén (Viddinben és Sumlában) töltött, majd szûkebb környezetével együtt a kisázsiai Kiutahiába internálták. Itt készítette el a Magyarország belsõ berendezkedésének átszervezésére, a nemzetiségek önkormányzatának messzemenõ biztosítására irányuló kiutahiai alkotmánytervet (1851).

1851-ben Angliába utazott, ahol a tömegek nagy ünneplésben részesítették, akárcsak 1851-52-i amerikai útján is. 1852 nyarán visszatért Angliába és családostul Londonban telepedett le. Kapcsolatot tartott fenn a francia, olasz, orosz, német és lengyel - jobbára kispolgári emigráns körökkel, mindenekelõtt Mazzinival, akinek Kossuthra gyakorolt hatása megmutatkozott az 50-es évek eleji, kellõen meg nem alapozott felkelési kísérletek szervezésében. Marx és Engels bírálták ezeket a kísérleteket, amelyek szervezésében Kossuth nem vette tekintetbe, hogy a forradalmi helyzet megszûnt. A következõ években arra számított, hogy a nagyhatalmak közötti konfliktus teszi lehetõvé Magyarország felszabadítását; ezért összeköttetésbe lépett III. Napóleonnal, Kossuthnak ezt a politikáját - a reakcióval való összefogást a magyar nép felszabadítása érdekében Marx és Engels helytelennek tartotta. Mikor az 1859-i osztrák- olasz-francia háború elõkészítése idején III. Napóleon és Cavour kilátásba helyezték Magyarország felszabadításának elõsegítését, Kossuth Teleki Lászlóval és Klapka Györggyel megalapította a Magyar Nemzeti Igazgatóságot és megindította a Magyar Légió szervezését. Miután III. Napóleon váratlanul békét kötött Ausztriával, Kossuth mind egyértelmûbben a függetlenségükért küzdõ elnyomott népek mozgalmával kívánta összekapcsolni Magyarország felszabadítását. A hazai és szomszédos testvérnépekkel való összefogás gondolatát sok utópisztikus elemet is tartalmazó tervekben, a jövõre nézve a már felszabadult népek majdani Duna-konföderációjára vonatkozó, szintén utópisztikus tervében (1862. május) fejtette ki.

Olaszországból - ahová 1861-ben átköltözött - küldött üzeneteiben, leveleiben, a Deákhoz intézett híres nyílt levelében (Cassandra-levél, 1867) óvta a nemzetet attól, hogy osztozzék a Habsburg-hatalommal az elnyomott népek feletti uralom felelõsségében. Kossuth a párt képviselõihez intézett számos levélben intett a nemzeti érdekek következetesebb védelmére, a demokratikus törekvések támogatására (választójog kiterjesztése, fõrendiház eltörlése, virilizmus megszüntetése, az állam és egyház szétválasztása stb.); társadalmi programjában azonban nem lépett tovább, mindvégig megmaradt polgári demokratikus álláspontjának határai között. - 1865 után - néhány éves megszakítással - Turinban (Torino) élt. "Irataim az emigrációból" címmel közrebocsátott három kötete az emigráció 1859-62 közötti tevékenységérõl számolt be. 1889-ben a magyar kormány által életbe léptetett intézkedés folytán elvesztette magyar állampolgárságát, ami a nép széles körében felháborodást váltott ki; a városok és községek hosszú sora díszpolgárrá választotta. Budapesti temetésén hatalmas részvét nyilatkozott meg.

Az oldalak megtekintéséhez minimum 800x600-as felbontásra és 16bit-es színmélységre
van szükség !
Ajánlott felbontás
1024x768 pixel
24bit-es színmélység!

Támogatott
böngészõ típusok:
IE , NS, Mozilla, Opera