"... minden tudományban tanulhattam volna
eleget és szépet, de a fizikában tanulok és egyszersmind mulatok,
gyönyörködöm is."
Jedlik
Ányos
|
|
1800- |
január 11-én született Jedlik
István néven, a Komárom megyei Szimõn. |
1817- |
ben a Szent Benedek-rend növendékei
közé lépett. Ettõl az idõtõl kezdve tanulmányait rendjének iskoláiban
folytatta és mint újonc, felvette az Anianus, Anián, magyarosan Ányos
névet. |
1818- |
ik évet már Pannonhalmán töltötte.
Ez volt a döntõ lépés életében. Kezdete nemcsak tudományos pályájának,
hanem egyénisége alakulásának, jelleme fejlõdésének is. |
1821- |
ben tette le Pesten a szigorlatot
matematikából és fizikából. |
1822- |
ben filozófiából és történelembõl
szigorlatozott sikeresen. |
1822- |
október 31-én bölcsészdoktorrá
avatták Pesten.
A fõigazgató elõtt november 4-én letette a tanári esküt Gyõrben, és
a bencés rend által mûködtetett gimnázium harmadik osztályában negyvenhat
10-11 évesnek tanított itt egy évig minden tárgyat, azaz hittant,
latint, magyar nyelvet, magyar történelmet, földrajzot és matematikát. |
1824- |
ben került a rend gyõri líceumába,
ahol a gazdag német nyelvû szakirodalom alapján maga is sok kísérletet
elvégzett. |
1825- |
szeptember 3-án pappá szentelik.
Ezután Gyõrben a házi lyceum fizika, természetrajz és mezõgazdaságtan
tanára volt 1831-ig.
Fejleszti a szertárat, olvassa a "kezéhez jutó", leginkább
német nyelvû szakirodalmat és megalkotja elsõ találmányait. |
1827- |
ben huszonhét éves korában
feltalálta az elsõ elektrodinamikus, áram-áram kölcsönhatáson alapuló
motort. A forgony nevet adta neki. |
1828- |
ban gyõri tartózkodása alatt
fedezte fel Jedlik a szódavíz
készítésének a módját. A felmerülõ problémákat (pl. a gáz minél
jobb elnyeletése) jó gyakorlati érzékkel oldotta meg. Az 1820-as évek
végén már ellátta a rendházat szódavízzel. |
1829- |
ben az elektromágneses vonzás
(forgatás) törvényszerûségeit vizsgálva Jedlik felismerte, hogy elektromágnes
mezõjében lévõ tekercs jobban kitér, mint egy iránytû, sõt megfelelõ
áramváltás esetén ez az elfordulás folytonos forgássá is tehetõ. 1829-ben
épített forgonyában már megtalálható volt a mai egyenáramú motorok
mindhárom fõ alkotórésze: a tekercselt állórész, a tekercselt forgórész
és az irányváltó kommutátor. |
1831- |
ben Pozsonyba került. A bencés
rend vállalta, hogy a gyõri és pozsonyi királyi akadémiákat is ellátja
tanárokkal.
Gyõrbõl fõapátja helyeztette át Pozsonyba az akadémiára.
Itt legfontosabb feladatának a meglehetõen hiányos fizikai szertár
fejlesztését tekintette. Sok eszközt, mûszert készíttetett vagy vásárolt.
A rend minden évben meghatározott összeget adott szertárfejlesztésre,
az állam csak a javítási költségeket fizette.
Jedlik hozzáfogott a szertár és a tanterem átalakításához, felszereléséhez.
Munkájában komolyan támogatta õt igazgatója, Adamkovits Mihály, tankerületi
foigazgató, esztergomi kanonok. |
1834- |
1835 között szakmai tanulmányutakat
tesz Ausztriában. Barátjával és rendtársával kettesben, leginkább
gyalog vándorolják végig az utat. Bécsbe többször is ellátogat.
Jedlik Pestre szeretne kerülni, az egyetem fizika tanszékére. |
1837- |
ben megpályázta az egyetemi
tanárságot, és az akkor szokásos vizsga alapján el is nyerte azt.
Így került 1840-ben Pestre. |
1839- |
ben oktatási célra rendelt
ilyen gépet egy bécsi mûszerésztõl, méghozzá saját tervei szerint
javított kivitelben. Széles látókörét mutatja, hogy rögtön öt gépet
készíttetett azért, hogy több felsofokú iskolának is jusson. Szerencsére
a Gyõrbe szállított példány épségben megmaradt, a gyõri Czuczor Gergely
Bencés Gimnáziumban levõ Jedlik múzeum féltve õrzött kiállítási tárgya. |
1840- |
tõl nagy energiával látott
neki a galvánelemek tökéletesítésének. Elemeivel sok elektrotechnikai
kísérletet végzett, ennek alapján sok villamos készüléket szerkesztett
vagy tökéletesített. |
1840- |
1878-ig a Pesti
Tudományegyetem természettani tanszékén volt nyilvános rendes tanár. |
1840- |
márciusában, hosszadalmas
pályázati procedúra után végül megkezdi egyetemi tanári elõadásait
Pesten.
Lakása az egyetem épületében, a fizikaszertár mellett volt.
Pesten is megkezdte az egyetemi szertár fejlesztését. Mivel a központi
támogatás rendkívül csekély volt, Jedlik saját pénzébõl is sokat áldozott
a fejlesztésre.
Kísérleteirõl naponta aprólékos feljegyzéseket készít - ha éjszaka
eszébe jut egy ötlet, felkel, átmegy a szertárba, hogy kipróbálja.
Tanítványa nincs sok - az egyetem hallgatóinak legnagyobb része joghallgató,
a bölcsészetre kevesen járnak -, így az egyetem falain kívüli ismeretterjesztésbe
kapcsolódik be.
A negyvenes évektõl kezdve - az ívlámpás világítás nagy áramigényét
figyelembe véve - kezdett az elemek tökéletesítésével foglalkozni.
|
1841- |
Pestre kerülése után egy évvel
kezdi a tagtoborzást Bugát Pál a Magyar Természettudományi Társulatba
- Jedlik az elsõk között írja alá az ívet, mint alapító tag.
Ugyanebben az évben tartják meg a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók
elsõ és második nagygyûlését Pesten - Jedlik azonnal bekapcsolódik
a munkába.
Két elõadást is tart: egyikben a még Gyõrben (1826-ban) feltalált
s azóta továbbfejlesztett szódavízgyártó
eljárását ismerteti, másikban érdekes elektromágneses jelenségeket
mutat be.
Itt mutatta be azt a kéttekercses, szaggatott
egyenárammal táplált indukciós készüléket, amelynek nagyfeszültségû
áramimpulzusaival jó eredményeket sikerült elérni idegrendszeri és
mozgásszervi betegségek, izomsorvadások gyógyításánál. |
1845- |
ben latin helyett magyarul
kezdte oktatni hallgatóit.
Tankönyvei révén a fizika magyar szókincsének egyik megalkotójaként
tartják számon.
Mivel a természettudományos magyar mûszavak hiányoztak, Czuczor Gergely,
és Kazinczy Ferenc felkérésére Jedlik sok új mûszaki szót alkotott.
Ilyen például: merõleges, tehetetlenségi nyomaték, eredõ erõ, dugattyú,
hullámtalálkozás, stb. |
1846- |
1847-es tanévtõl kezdve három
évre dékánná választják az egyetem bölcsészkarán. |
1847- |
ben írt egy tankönyvet az
Institutum Geometricum hallgatóinak "Compendium Hydrostaticae
et Hydrodynamicae" címmel, ennek fordítása kõnyomatos kivitelben
1850-ben jelent meg "Víznyugtanhoz tartozó Pótlékok" néven.
Ebben differenciál- és integrálszámítással tárgyalta az anyagot. |
1848- |
ban a bölcsészkar dékánja
lett.
Az elõzõ évhez hasonló, tanulásra buzdító szavakkal fordult a hallgatósághoz,
de a józanságra intõ beszéd akkor ellentétes hatást váltott ki az
ifjúságból. Az 1848/49-es tanévben Jedlik már nem tarthatott elõadást
az egyetemen, még a szertár kulcsát is elvették tõle.
A tanításban beállt kényszerszünetet Jedlik két dologra használta.
Hazafias érzéseinek sugallatára beállt nemzetõrnek - õrséget állt,
árkot ásott, ott segített, ahol szükség volt rá. Megmaradó idejében
egyetemi tankönyvének kéziratát rendezgette. Várta az alkalmas idõt,
amikor majd megjelentetheti. Több részbõl állónak tervezte. az elsõnek,
amelybe mechanika, hangtan és kémia került, a "Súlyos testek
természettana" címet adta. |
1850- |
ben saját költségén kiadta
az elsõ magyar egyetemi fizikatankönyvet "Súlyos testek természettana"
címmel, melybe mechanika, hangtan és kémia került.
A könyv folytatása azonban elmaradt, amelyben a fény, a hõ, az elektromágneses
jelenségek és hatások fizikája lehetett volna. Tény az, hogy elkezdte
a második részt, azután abbahagyta. Pannonhalmán, a Jedlik-hagyatékban
õrzik azt a kõnyomatos jegyzetet, amelynek címe: "Jedlik Ányos:
A súlytalanok természettana. Elsõ szakasz: Fénytan." Hasonlóképp
kéziratban maradt fenn többféle hõtanjegyzet. |
1850- |
tõl kezdve Jedliket
ugyan visszavették az egyetemre, tarthatott újra - németül - elõadásokat,
de már szinte alig volt kinek. A mûszaki képzést leválasztották az
egyetemrõl, az egyetemi Mérnöki Intézetet (Institutum Geometricum-ot)
1850. szeptember 29-én egyesítették az Ipartanodával.
A forradalom elõtti tudományos mozgalmak elhaltak, az egyesületek
csak vegetáltak.
A Magyar Tudományos Akadémia 1858-ig nem tartott nagygyûlést. Ezekben
az években Jedlik a szertárban elmerülten kísérletezett: a Bunsen-elem
javításán dolgozott, egyenáramú
forgógépet fejlesztett ki, melyet motorként mûködtetve, meghajtotta
vele optikai rácsosztó
gépét, s jobbnál jobb rácsokat állított elõ.
|
1851- |
ben a fénytani és hõtani tankönyve,
két kis litografált füzet csak kézírásos formában, kõnyomatos kivitelben
jelent meg. Ezek csak kivonatai, részletei Jedlik eredeti kéziratainak.
Jedlik 1851-ig tanított a Mûegyetem elõdjén, a Mérnöki Intézetben
(Institutum Geometricum). |
1855- |
ös párizsi kiállításra 100
elemes telepet küldött, de ezek nagyrésze a gondatlan szállításban,
tárolásban összetörtek. Az épen maradt darabokat áttanulmányozva a
szakmai bizottság bronzéremmel jutalmazta találmányáért. |
1856- |
ban Bécsben tartották
vándorgyûlésüket a Német Természetvizsgálók, Jedlik elment és bemutatta
a javított Bunsen-elemet, valamint az általa feltalált forgonyt
(elektromotort).
El is érte, hogy néhány ezután írt tankönyvbe bekerült a neve, mint
a villanymotor egyik feltalálójáé.
Szokatlan felkéréseknek is eleget tett: megvizsgálta, hogy mi lehet
a tudományos alapja, magyarázata az akkor divatos "asztaltáncoltatásnak".
Kufsteinbõl kiszabadult Czuczor szótárkészítõ tevékenységét megirigyelve,
elfogadta a felkérést egy
szakmai magyar-német szótár összeállításában
való közremûködésre. |
1858- |
as év meghozta számára a Magyar
Tudományos Akadémia hivatalos elismerését: A "Súlyos testek természettana"
címû egyetemi tankönyvét akadémiai nagyjutalommal tüntették ki, õt
magát pedig az 1858. december 15-i nagygyûlésen
az Akadémia rendes tagjává választották. Teljesen szokatlan eljárás
az Akadémia történetében, hogy valakit a levelezõ tagság átugrásával
azonnal rendes taggá nyilvánítanak. |
1861- |
ben írta le a dinamó-elvet.
A világon elõször Jedlik Ányos ismerte
fel, hogy a generátorból elhagyható az állandó mágnes, és hogy saját
energiájával képes gerjesztését létrehozni és fenntartani.
Tudományos munkásságában megelõzte kortársait, de legfontosabb
találmányáról, az õsdinamóról csak 1856-ban beszélt, az elsõ írásos
dokumentum errõl az egyetem 1861-ben összeállított leltárkönyve volt.
Az írásos bizonyíték egyértelmû ugyan, de mivel találmánya nem vált
ismertté, a dinamó feltalálása Siemens nevéhez fûzõdik.
A leírás egyik különleges gépe kézzel írt használati utasításában
került elo.
Jóval azután került elõ, hogy a német Werner Siemens 1866 végén Jedliktõl
függetlenül szintén eljutott a dinamó-elvig és mûködõképes dinamógépet
készített.
Találmányát ismertette és szabadalmaztatta, így a világ Siemens-et
ismeri el a dinamó feltalálójának. |
1863- |
1864-ben az egyetem rektora. |
1863- |
tól kezdve tizenöt éven át
tagja a Tanárvizsgáló Bizottságnak; õ vizsgáztatja fizikából azokat,
akik magyar középiskolában kívánnak tanítani. |
1866- |
ban a Vasárnapi Újság címoldalán
ismerteti Jedlik tudományos munkásságát abból az alkalomból, hogy
negyedszázada kezdte mûködését a Magyar Természettudományi Társulat.
Újra megtartják évenkénti vándorgyûlésüket a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók,
Jedlik majd mindegyiken jelen van és beszámol saját kutatásairól. |
1868- |
ban királyi tanácsosi címet
kapott munkásságának elismerése okán. |
1871- |
szeptemberében Jedlik egy
hónapos tanulmányútra megy Németországba, felkeresi a híres és új
egyetemeket, gyûjti a tapasztalatokat, hogy megtervezhesse itthon
álmai munkahelyét: az ideális elõadótermet, az ideális szertárat,
elõkészítõ helyiséget, laboratóriumot. 1872-ben készen vannak a tervek. |
1873- |
ban a Magyar Tudományos Akadémia
tiszteletbeli tagja lett. |
1873- |
ban a bécsi világkiállításon
egy Siemens vezetésével mûködõ bírálóbizottság a "Haladás érmével"
tünteti ki Jedlik "villámfeszítõ"
berendezését (feszültség-sokszorozóját). A kiállításra kimegy - emellett
szólnak 1855-ös párizsi rossz tapasztalatai is, ahová mást küldött
el és tönkre is tették az akkori találmányát -, de a díj átvételére
már nem utazik ki újra, sajnálná az elfecsérelt idõt. |
1878- |
ban Jedlik nyugdíjazását kéri,
s a 78 éves professzor helyét a tanszék élén átveszi a 30 éves Eötvös
Loránd. Az új épület felépítésére csak a 80-as évek közepén kerül
sor, akkor már Eötvös Loránd te |