Világhíres Feltalálóink

Született :
1817 május 17-én
Nagyléta

Elhunyt :
1895 december 17-én
Vértes

Fontosabb évfordulói:

1840	Gyufagyárat alapított

1848	Kossuth kinevezte az állami gyárak fõfelügyelõjévé

1849	A szabadságharc leverése után börtönbe került



Találmánya mellett tudományos tevékenysége a kémiára és a mezõgazdaságtanra terjedt ki. Egyik elsõ terjesztõje volt Magyarországon a korszerû kémiának. Elsõ munkája, "Über die Theorie der Chemie" (Berlin, 1838) a kémia elméleti kérdéseivel foglalkozik. Tankönyvét, "A vegytan elemei"-t háromkötetesre tervezte, de csak egy kötete jelent meg Nagyváradon 1847-ben. Irinyi volt az elsõ tudós, aki a gipszet talajjavításra ajánlotta.

A biztonsági gyufa

Kevés olyan találmány létezik, mely annyira ismert és szinte mindennapi használati tárggyá vált, mint a gyufa. Szinte fogalomként él az emberek tudatában, jóllehet ma már a gázgyújtók és az elektromos gyújtók korában egy kissé háttérbe szorult. Feltalálója, illetve pontosabban továbbfejlesztõje és véglegesítõje egy nevezetes család tagja, Irinyi János volt, akinek egész életútja jellegzetesen 19. századi magyar tudóssors.

A gyufa feltalálásának folyamata egészen az õsidõkig visszavezethetõ:

- Az õsember hegyezett végû fapálcák gyors pörgetésével élesztett tüzet.

- Évezred múlva az ókori emberek, miután megismerték a vasat, kovakõbõl csiholtak szikrát, késõbb hegyi kristályból vagy üvegbõl készítettek lencsét, mely segítségével a nap sugarait egy helyre fókuszálták, s gyújtottak lángot.

- A XVIII. század végéig a fenti eszközök voltak az egy az egyedüli tûzszerszámok. Ez idõben kezdik el tûzgyújtásra használni az akkor már száz év óta ismert foszfort, mely levegõn vagy gyenge dörzsölésre meggyulladt.

- 1805-ben, Párizsban tûnik fel egy újfajta tûzszerszám, a mártógyufa. Ennél a káliumklorátnak (KClO3) azon tulajdonságát használták fel, hogy szerves, illetve éghetõ anyagokat koncentrált kénsav hatására heves reakció kíséretében meggyújt. Chancel J. L. káliumklorát, kénvirág és likopodium arabgumi oldatos keverékébõl készített fejjel látta el gyufáit és egy kis üvegecske kénsavval együtt hozta forgalomba. A gyufa fejét a kénsavba kellett mártani, hogy az meggyulladjon.

- Hogy ne kelljen semmilyen savas anyag a gyufa meggyújtásához, további kísérletek folytak. Ennek egyik eredményeképpen Tillmetz müncheni gyógyszerész 1815-ben elkészítette az elsõ dörzsgyufát. Ugyancsak káliumklorátos keveréket használt gyufafejként.

- 1831-ben Németországban Marggraf G., Ammüller L. és Mayer W. egymástól függetlenül oly könnyen gyúló gyufákat készítettek, melyek feje arabgumi oldatban eldörzsölt foszforból, káliumklorátból és kénbõl állt. Ezek a kisüzemek a Kammerer Jakob Friedrich által 1832-ben létesített foszforos-gyufagyárral szemben életképtelenek voltak és nyomtalanul eltûntek.

- Az angolok Walker John-t tartják a dörzsgyufa feltalálójának, bár Tillmetznél sokkal késõbb, 1827-ben állította elõ dörzsgyufáját, amit 1832-ben szabadalmazott. A kénezett végû szálra felvitt gyújtófej a káliumklorát, kén és a ragasztószer mellett még egy dörzsölésre könnyen felrobbanó anyagot, a durranóhiganyt is tartalmazta.

- Az igen drága és veszélyes durranóhigany helyett Jones S. antimonittal (Sb2S3) készített gyújtóelegyet szabadalmaztatott 1832-ben.

- Walkerrel és Jonessal egyidõben Rómer István magyar származású bécsi gyufagyáros is szabadalmaztatta (1832) mártógyufaként is használható dörzsgyufáit.

- 1834-ben Zucker László megalapítja az elsõ magyarországi dörzsgyufagyárat.

- Bár a dörzsgyufa a mártógyufánál tökéletesebb szerszámnak bizonyult, még mindig meg volt az a nagy hátránya, hogy veszélyes robbanó anyagot tartalmazott és meggyulladása is robbanással történt. Ezen a hibán Irinyi János segített, aki feltalálta a zajtalanul gyúló gyufát.

gyufa teszt

Irinyi János 1836-ban a bécsi Politechnikumban tanult kémiát, amikor is egyik professzorának, Meissner Pálnak egy sikertelen kísérlete kapcsán merült fel benne annak megoldása, hogy miként lehetne egy olyan gyufát készíteni, mely zajtalan és biztonságos.
Az akkoriban alkalmazott gyufák a fejükben található vegyi anyagok összetétele miatt igen nagy hang és láng kíséretében lobbantak fel. Irinyi ötlete abban állt, hogy a gyufa fejében lévõ fehérfoszfort nem káliumkloráttal, hanem ólomdioxiddal keverte. Így jutott el a mai is használatos biztonsági gyufa õséhez.

Még ebben az évben szabadalmaztatta új találmányát, azonban elegendõ tõke hiányában nem tudta elkezdeni annak gyártását. Így hát találmányát 60 forintért eladta Rómer István bécsi gyógyszerészmesternek, aki elkezdte annak tömeges gyártását, s tekintélyes vagyonra tett szert. Eközben Irinyi a kapott összegbõl berlini egyetemi, majd hohenheimi gazdasági akadémiai tanumányait fedezte.
Hazatérve 1840-ben létrehozta saját gyárát "Elsõ Pesti Gyújtófák Gyára" néven, mely a város több pontján mûködött.

Az Irinyi-féle biztonsági gyufa

A gyufagyártás folyamata abból állt, hogy a kérgüktõl megfosztott fatörzseket 60 cm hosszú rönkök alakjában leháncsolták, majd vékony szalagokra szelték. Ezután a gyufaszálak hosszának megfelelõ méretûre vágták azokat, majd egy darabológép segítségével kis pálcikákká alakították.

A nyers szálakat foszforsav, illetõleg foszforsavas ammónium vizes oldatával impregnálták, esetleg anilinfestékfürdõben megszínezték, majd meleg légáramban forgó dobokban megszárították azokat.
A forgatás közben egymáshoz súrlódó szálak egyúttal érdes felületüket is elvesztették, lecsiszolódtak.

Az impregnálás megakadályozta, hogy az eloltott gyufaszál tovább izzon. A következõ lépésben rovátkolt falécekbõl kialakított keretekbe tûzdelték be kis térközökkel a szálakat és a keret két oldalának összeszorításával rögzítették õket. A keretbõl kiálló szálvégeket elõször megolvasztott paraffinba, vagy a foszforos gyufáknál olvasztott kénbe, majd a gyufafejet képezõ gyújtóelegybe mártották.
Az így megszilárdult anyagból jött létre a gyufa feje.

A szálakat a gyújtóanyagba mártják

Az így elkészített, immár kényelmes használatú és biztonságosan fellobbanó gyufának is volt egy nagy hibája, és pedig az, hogy a gyufa feje az erõsen mérgezõ foszfort tartalmazta. A tömeggyártásban egyre nagyobb számban foglalkoztatott munkások súlyos foszformérgezést kaptak. A foszfor-nekrózis oly mértékben lépett fel, hogy ez végül is a legtöbb országban a foszforos gyufa gyártásának betiltásához vezetett. Elsõnek 1874-ben Dánia és Finnország, majd késõbb a többi európai állam (Németország 1903-ban, Ausztria és Magyarország 1912-ben) is beszüntette a foszforos gyufa gyártását.

1844-ben olyan gyufagyártási eljárások váltak ismertekké, melyekben már nem kellett mérgezõ anyagokat felhasználni. A fehér- és sárga-foszfor helyettesítésére végül a vörös-foszfort találta alkalmasnak egy svéd egyetemi tanár, Fasch Gustav Erik, aki megalkotta a ma is használatos gyújtófejet. Az általa szabadalmazott gyufa káliumklorátból, kénvirágból és arabgumiból álló fejjel bírt, meggyújtása pedig csak különleges dörzsfelületen vált lehetségessé. Ezt a szabadalmat felhasználva és némileg tökéletesítve kezdték meg 1845-ben Jönköpingben a Lundström testvérek a "biztonsági gyújtó", vagy ahogyan másként nevezték, az egész világon elterjedt "svéd gyufa" gyártását. Lundström vörös-foszforból, antimonitból, umbrából és enyvoldatból készített péppel a gyufadobozok oldalán állított elõ dörzsfelületet, míg a gyufák feje foszformentes maradt, azaz káliumklorátból, antimonitból, umbrából és arabgumiból állt.

Ma már milliószámra gyártják a gyufaszálakat, melyeket természetesen gépekkel készítenek. Különbözõ színekben és méretekben találkozhatunk velük. A dobozaik még ma is reklámhordozó felületként funkcionálnak.

1.	Biztonsági gyufa

Kapcsolódó linkjeink:

Kossuth Lajos

Szilvay Kornél

Az oldalak megtekintéséhez minimum 800x600-as felbontásra és 16bit-es színmélységre
van szükség !
Ajánlott felbontás
1024x768 pixel
24bit-es színmélység!

Támogatott
böngészõ típusok:
IE , NS, Mozilla, Opera